Big Rock Book

Cimkék

Homepage / Concert / MINI ALPÁRFESZT - ÍZELÍTŐ A TISZAALPÁRI FESZTIVÁLBÓL


MINI ALPÁRFESZT - ÍZELÍTŐ A TISZAALPÁRI FESZTIVÁLBÓL

Date: 2020.09.04 0 8 

 Az idei Alpárfesztet ősz elején rendezik meg, szeptember 3-5 között. A tiszaalpári fesztivál előszeleként, kis kóstolóban lehetett része augusztus 12-én annak, aki ellátogatott a Barba Negra Trackbe. A Mini Alpárfeszten négy zenekar kapott lehetőséget az Alpárfeszt mezőnyéből, hogy a Track színpadáról is megmozgassa a közönséget. Kisebb csúszások, és a csendrendelet miatt, mely szerint este 10 óráig lehet csak szabadtéren koncertet tartani, a fellépőknek nem jutott túlságosan sok idő a színpadon. A legrövidebb buliba, csak 5 szám fért bele, így nyugodtan állíthatjuk, hogy csupán ízelítőt kaptunk az Alpárfeszt 2020 műsorából.

 

A színpadon a Nest of Plagues, a Let the Cigar Die, a Volume Feeder illetve a Dungaree zenekarok kaptak helyet. Az ütős groove/deathcoore csapat, a Nest of Plagues nyitott. Nekik még sikerült szinte végig játszani a setlistet, viszont az utánuk következő, két dobost is magáénak tudható, Let the Cigar Die zenakar teljes setlistje már nem fért bele a szűkre szabott menetrendbe. 

A Volume Feeder zenkar is szűkre szabott játékidővel, de rendesen kitéve magáért ált a színpadra. A srácok gyorsan bemelegítették a közönséget a Lazarvs bőrgyilkoló másodzenekarának, a Dungareenek. 

1